A mai nap folyamán megkezdte bajnoki szereplését a Női Ifjúsági csapatunk az NBIII Észak-Nyugati csoportban. Celldömölk csapatánál vendégeskedtek a lányok. A mérkőzés első 15 perce koncentrált stabil játékot mutatott a jó védekezés hátul és hatékony támadás vezetés, kevés hibával elöl (3-10). Majd a 16. percben egy sorcsere következett. A pályára kerülő cserejátékosok megilletődötten folytatták az addig stabil játékot és csak az első félidő végére sikerült felvenni a játék ritmusát, ennek köszönhetően a celldömölki csapat felzárkózott (félidő 12-15). A második játékrészben több felállási lehetőséget próbált ki Szakács Tibor edző, több kevesebb sikerrel. A második félidőben támadásban többnyire a kapkodás és a dekoncentráció volt a jellemző, leginkább egyéni megoldásokból születtek a gólok, de védekezésben egységesen csapatként tudtak dolgozni a lányok. Végeredmény 20-30 a komáromi lányok javára!

Kövess, lájkolj, oszd meg: