Mindössze hat fővel – betegség, családi okok miatt – vágott neki az U14-es csapat a hazai fordulónak.
___________________________________________________________________________

A hazai rendezésű U14-es gyermekbajnokságon a rendező komáromi csapat mindössze 6 játékossal tudott részt venni, betegség és egyéb családi okok miatt. Ennek ellenére egy győzelmet és egy vereséget sikerült összehozni a két mérkőzés alatt, ahol igazán egy csapatként küzdve mindent beleadtak a fiúk. A következő fordulóra március 2.-án kerül sor Dunaújvárosban.

Komárom VSE – Rácalmás SE 32:21 (16:9)

Játékvezetők: Gengeliczky Dávid – Szalados Máté
Nézőszám: 55

Komárom VSE: Pém Ádám – Lőrincz Boldizsár 10, Tasnádi Botond 11, Kozenkow Dávid 5, Bedecs Márk 4, Gaál Gergő 2

Hétméteresek: 1/0 ill. 3/2
Kiállítások: 0 perc ill. 2 perc

Szerencsés Márk, edző: „Sajnos végig emberhátrányba kellett játszanunk, de ez nem törte össze a srácokat. Szépen építették fel a támadásokat, lendületesen mentek az ellentámadásba, a védekezésben határozottak voltak. Sokat segítettek Pém Ádámnak, aki nagyon jól védett a mérkőzésen. Betartották, amiket kértem és csak gratulálni tudok a srácoknak!”

___________________________________________________________________________
Tamási KC – Komárom VSE
35:22 (19:7)

Játékvezetők: Czillahó Dávid – Horváth Kristóf
Nézőszám: 55

Komárom VSE: Pém Ádám – Lőrincz Boldizsár 11, Tasnádi Botond 6, Kozenkow Dávid 2, Bedecs Márk 3, Gaál Gergő

Hétméteresek: 5/5 ill. 1/1
Kiállítások: 4 perc ill. 4 perc

Szerencsés Márk, edző: „Az ellenfél sokkal nagyobb erőt képviselt tőlünk, ezért a 15 gól alatt különbség volt a célkitűzés. Az első félidőben türelmes játékot kértem, amiből semmi nem valósult meg és legalább 20-25 technikai hibát vétettünk. A második félidő előtt elmondtam mit szeretnék, hova lőjjenek, hogyan oldjuk meg a védekezést. A második félidőt egyel vesztettük el, de büszkén mondhatom, hogy mindent beleadtak a fiúk és amiket kértem megvalósították és rendre gólt lőttek belőle. Nem érdekelte őket az egész meccses emberhátrány – ami olykor kettős emberhátránnyá alakult – türelmes és határozott játékot láttam a második félidőben. Kitették a lelküket a pályára!”

 

További eredmények a játéknapról:
Dunaújvárosi AC 17:42 (8:21) Simontornyai KK
Rácalmás SE 15:26 (8:11) Esztergomi Vitézek RAFC
Simontornyai KK 55:5 (27:3) Duna-Pent NKSE
Móri KSC 14:37 (5:17) Dunaújvárosi AC
Duna-Pent NKSE 15:42 (8:21) Tamási KC
Esztergomi Vitézek RAFC 28:13 (15:6) Móri KSC

Kövess, lájkolj, oszd meg: